Tévhitekre párbeszéd!

2013. 12. 03., k - 15:22
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A párbeszéd fontosságára helyezte a hangsúlyt a Miskolcon megtartott, rendőr-roma fórum.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. december 3-án Rendőr - Roma Fórumot szervezett. Kovács Béla r. ezredes megyei rendőrfőkapitány helyettes megnyitójában hangsúlyozta, hogy a kölcsönös kommunikáció megmutathatja a közös utat.

 

A főkapitányság tanácstermében meghívott résztvevők, rendőrök és kisebbségi szervezetek képviselői többek között megismerhették a főkapitányságon működő Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport 2013. évi tevékenységét, illetve a kapitányságon megtartott a roma nemzetiséggel való együttműködést célzó programokról kaphattak tájékoztatást.

 

Farkas Félix a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke más mellett megemlítette például, hogy nemcsak a rendőrök szolgálnak és védenek, hanem a romákat tömörítő szervezetek is, így a törvényesség a közös kapcsolódási pont a rendőrök és romák közt. A tévhiteket pedig párbeszéddel lehet eloszlatni, utalva arra, hogy a konfliktusok sokszor nem valós tényeken alapulnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.