Tanulók a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon

2016. 06. 13., h - 12:33
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Középiskolások számára tartottak előadást és bemutatót a rendőrök.

A rendőrök a Salgótarjáni SZC Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola tanulóit fogadták 2016. június 10-én a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. A tanulókat Palkovics Viktor rendőr alezredes a Közlekedésrendészeti Osztály vezetője körbevezette az intézmény épületében és ismertette a szervezet felépítését.

Brunczel Attila rendőr százados, bűnügyi technikus előadást tartott a bűnügyi technikai munkáról, egyben bemutatta a munkája során használt gépjárműveket és nyomrögzítő eszközöket.   

A programnak köszönhetően a diákok valós képet kaphattak a rendőri hivatásról.

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.