Szent György Rendészeti Túra

2016. 05. 08., v - 09:12
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zalai Tekergők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület közösen szervezett rendészeti túrát.

Szent György a Magyar Rendőrség védőszentjének napja alkalmából 2016. május 7-én Zalaegerszegen és környékén, egy felkészültséget igénylő fizikai és mentális erőpróbára került sor a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Zalai Tekergők Kerékpáros Sport és Túra Egyesület által szervezett rendészeti túrán. A rendezvény lehetőséget adott a közös megmérettetés során a rendészeti dolgozók és az együttműködő szervek kapcsolatának erősítésére. A különböző állomásokon végrehajtandó feladatok többek között a rendészeti munkához szükséges készségeket mérték fel, emellett a csapatépítésre is hangsúlyt fektettek. A 14 három fős csapat lövészetben, térképolvasásban, elsősegélynyújtásban is összemérte erejét, de "felderítettek egy bűnügyet" és vízi gyakorlaton is részt vettek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.