Szent György napi gála Balatonfüreden

2014. 04. 29., k - 16:11
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség védőszentje Szent György nap alkalmából gála ünnepséget szervezett a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. április 27-én.

A Szent György napi gálát a balatonfüredi Anna Grand Hotel patinás dísztermében dr. Töreki Sándor r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány beszéde nyitotta meg. Kiemelte, hogy ezzel az ünnepséggel szeretné megköszönni a rendőr-főkapitányság teljes állományának a kiváló munkáját, amely során nap, mint nap felveszik a harcot korunk sárkányaival. Ez az áldozatos munka azonban nem lenne eredményes a mögöttünk álló hozzátartozók támogatása, a társszervek és társadalmi szervezetek segítsége nélkül.  Így válhat a rendőrség napja, mindannyiunk ünnepévé.

Dr. Bóka István Balatonfüred polgármestere, köszönte a rendőrség áldozatvállalását amellyel hozzájárul a város biztonságához ahhoz, hogy a térség továbbra is vonzó maradjon az idelátogatóknak.

A rendőrséggel való együttműködés során kifejtett kimagasló tevékenységet nyújtó szervezetek képviselői közül tizenheten vehettek át emlék plakettet.

Az ünnepi műsor során Lazányi Zsolt és Zséda műsorát hallgathatták meg a résztvevők. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.