Szakmák éjszakája Veszprémben

2016. 04. 16., szo - 08:38
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri hivatással ismerkedhettek meg a középiskolás diákok.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is részt vettek 2016. április 15-én a veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola által szervezett Szakmák Éjszakja rendezvényen. A fiatalok színes, szórakoztató programokon keresztül ismerhették meg a helyi szakiskolákban oktatott foglalkozások szépségeit, rejtelmeit. A program célja az volt, hogy a szakmákba való betekintéssel egy lehetséges életutat, hivatást tudjanak választani a továbbtanuló középiskolások. A programban közel 600 diák vett részt, akik tájékoztatást kaptak a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola képzésről, a jelentkezési feltételekről, a felvételi eljárás menetéről.

A megyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársai rövid bemutatót is tartottak, amelyet nagy érdeklődéssel fogadtak a fiatalok.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.