Segítségnyújtás az élet minden területén

2016. 10. 06., cs - 16:04
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei egyenruhások vérükkel is segítenek a bajba jutottakon.

 

A Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetével és a Székesfehérvári Vérellátó Központtal együttműködve szervezett véradást a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2016. október 6-án reggel nyolc óra és délután három óra között.  A főkapitányság épületének tornatermében kialakított ideiglenes véradóállomásra több tucat rendőr és rendőrségi közalkalmazott érkezett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság állományából, akik rendszeresen nyújtják oda karjukat, hogy ilyen módon is segítsék beteg embertársaik gyógykezelését és a balesetek sérültjeinek felépülését.

 

 

A kitelepüléses véradás során 103 rendőrségi dolgozó jelentkezett önkéntes véradásra, közülük 98 fő volt, aki adhatott vért, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy minél több ember számára váljon lehetővé a gyógyulás lehetősége.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.