Segítettek a rászorulóknak

2016. 02. 10., sze - 10:57
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagy érdeklődés és segíteni akarás jellemezte az idei évben is a véradást Vas megyében.

Már hagyománynak számít, hogy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetével közösen véradó napot szervez a rendőrség hivatalos véradó napja, február 11-e alkalmából. A főkapitányság személyi állományának köréből a tavalyi évben, az egyéni véradásokkal együtt, összesen háromszázhatvanöt esetben történt rendőrségi szolidaritási véradás a bajba jutottak megsegítésére. A Borbély Zoltán posztumusz rendőr hadnagy emlékére tartott rendezvényen részt vett önkéntesek az idei évben február 4-én, február 9-én, február 10-én és február 11-én gazdagíthatták a véradók táborát. A főkapitányság, a Körmendi Rendészeti Szakközépiskola bevonásával összesen öt helyszínen szervezett véradást.

A tavalyi évben megjelentek közül kisorsolt két munkatársunk a 2016. február 10-én tartott véradó napon elismerésben részesült. Zanati Zoltán rendőr főhadnagynak és Bondár Györgynének az ajándékcsomagokat Vinczéné Kenedli Csilla, a Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezetének igazgatója, valamint dr. Tiborcz János r. dandártábornok, Vas megye rendőrfőkapitánya adta át.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.