Az úgy van valahogy, hogy kedveljük a fehér, a színes és a sötét ruhákat is, egyéni ízlés és adott alkalom függvényében választjuk ki textíliáinkat. Egyet nem szeretünk: ha ezek mosás közben összefogják egymást. Aki állt már a mosógép előtt, búsan szemlélve egyetlen huncut piros zokni miatt batikolt rózsaszínbe váltó, egykorfehér ingeinek hajdanvolt patyolat romjai fölött – az tudja, milyen dühítő az összemosás. Nem szép látvány a végtermék.

   Az úgy van, hogy szeretjük a színes írásműveket, az információkat és a tiszta tényábrázolást is. Helye van a fikcióknak, a hangulatteremtő és befolyásoló ábrázolásoknak, a jelenségek okát kutató gondolatkísérleteknek és az objektív közléseknek is. Nem célszerű ezeket sem összemosni ­– pláne a tájékoztatás egyszersmind felemelő és felelős küldetésével felkenten ­– mert csúf, valótlan és gonosz zagyvalékká válhat a műnemi crossover.

   Épp csak itt a nyárelő, és már dübörög az uborkaszezon. Valamihez kellene nyúlni; kifogyhatatlan téma a rendőrség, hát legyenek megszólítva. A Magyar Narancs belpolitikai rovatában napvilágot is látott június 11-én egy terjedelmesebb munka, mely ötvözi az elmúlt hetek-hónapok rendőrséget (is) érintő történéseit. Bicegő francianégyest rop itt indulati bűncselekmény és járványhelyzet, drog és bezártság, komplex társadalmi problémák megoldását varrva a rendőrség nyakába. Maga a cikk önmagában megvalósítja a magazinszerűség élményét: több – egyébként önmagában érvényes – témakört zanzásít egyetlen lélegzetvételre, furcsa-torz konklúziót sugallva a röptanulmány végén.

  A cikkíró a járványhelyzetet követő leszerelési hullám jövendölésétől indít, több vargabetű leírásával jut el addig, hogy a nagy felháborodást kiváltó, valóban messzemenőkig tragikus és értelmetlen emberéletet követelő bűncselekmények történtek május utolsó heteiben a közterületeken. Józan ésszel nehéz összefüggésbe hozni már megtörtént gyilkosságokat és a rendőrség létszámkérdését, így feladatellátó hatékonyságát a jövőben esetlegesen érintő, vizionált fluktuációval. A szerző vissza is ugrik a jelenbe, az állomány „morgolódására” hivatkozva: a vírus miatt sok a munka, ezután teszi fel a kérdést: „elég figyelmet fordítottak-e a döntéshozók a közrendvédelemre? A válasz: kórházparancsnokként és a tevékenységüket segítő logisztikusként 27 - 27 rendőr dolgozik. A legalább 200 fő férőhellyel működtetett idősek tartós vagy átmeneti ellátását nyújtó intézményekhez rendelt intézményparancsnokok közül 4 rendőr. A létfontosságú magyar vállalatok zökkenőmentes működtetését 52 rendőr segíti. Ez összesen 110 rendőr, a hivatásos állomány létszáma 37 398 fő. A cikk egy lóugrással feszegeti a COVID-korlátozások előidézte frusztráció kérdését is: szinte kalkulálható, majdhogynem normálisnak tekinthető reakcióként kezelve, hogy bizonyos „rossz körülmények között élő” fiatalok a karantént és a bezártságot maguk mögött hagyva késsel és gyilkos indulattal vezetik le a bennük összegyűlt feszültséget. Az írás így kvázi felelőssé teszi a rendőrséget, hogy nem prognosztizálta előre a Deák téri, a gyulai és a Kámfor utcai halált okozó támadásokat – amelyek esetében egyébként bizonyított motívumként nem merült fel egzakt módon a karantén vagy a korlátozások kiváltotta stressz. Jó, ha előre nem lehet gyilkosságot megakadályozni, minden kiszámíthatatlan, ad-hoc indulati bűncselekmény mellé zsarut plántálni, akkor miért nem volt átfogó kontroll például pont Békés megyében – csak Budapesten, Borsodban, Fejérben, Győr-Moson-Sopronban, Hevesben, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna, Vas, Veszprém és Pest megye területén? – kérdezi. Röviden és tömören: volt. A határ melletti megyékben a migrációs helyzet proaktív kezelését célzón hónapok óta volt, és jelenleg is van fokozott ellenőrzés.  

   A Magyar Narancs szív, sűrít, lenntart, kipufog. Egy kis hanyag anyag a cikk végén. A Deák téri elkövető használt drogot – ez is belekomponáltatik a vádbeszédbe, mintegy azt meglebbentve haloványan, hogy hát igen… a rendőrség feladata a kábítószer elleni küzdelem is. Abszolút igaz. A hatóságok az idén is több, volumenes akciót szerveztek termesztő és kereskedőhálózatok leleplezésére, hogy ne terjedjenek a képzetet megzavaró rossz mákonyok.

   Mert az úgy van valahogy, hogy azért szeretünk tisztán látni. A mosóslavórban ingeinket, a mindennapokban dolgainkat. Kedvükre vannak persze a kevert színek is, de szeretjük szerteválogatni, a fehéret a feketétől, a valóságot a feltevésektől, hangulatkeltő csúsztatásoktól.