Rendőröket, pedagógusokat és polgárőröket jutalmaztak

2018. 06. 05., k - 09:14
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elismerést kapott a hat rendőrkapitányság legjobb „iskola rendőre” és a munkájukat segítő pedagógusok és polgárőrök.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hagyományokat folytatva 2018-ban is kiválasztotta és jutalmazta az év iskolarendőreit, akik a 2017/2018-as tanévben kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtottak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2008-ban indította útjára „Az iskola rendőre” elnevezésű programot, amelynek alapvető célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, valamint a gyermekek biztonságát veszélyeztető egyéb tényezők megszüntetése.

Idén a rendőrök és a közlekedésre nevelés terén évek óta kiemelkedő tevékenységet végző pedagógusok mellett a polgárőröket is jutalmazták. A 2018.  június 4-én a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda épületében megtartott rendezvényen Ferencsik Raymond Levente rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes köszöntötte a megjelenteket. A rendezvényen a főkapitányság illetékességi területén működő hat rendőrkapitányság egy-egy hivatásos állományú tagja, valamint a tevékenységüket segítő egy-egy pedagógus és polgárőr vehette át munkájuk elismeréseként a Szent György emlékplakettet és ajándékutalványt.    

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.