Rendőröket avattak Szegeden

2016. 08. 31., sze - 13:30
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola 160 tanulója tett esküt és kezdte meg hivatásos szolgálatát.

A Szegeden 2016. augusztus 31-én 11 órakor megtartott kibocsátó ünnepség elöljárója Dr. Pozsgai Zsolt r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat vezetője volt. Köszöntőjében elmondta, hogy a kinevezésre kerülő állomány – tanulmányaik folytatása mellett – eleget tesz a hivatásos rendőrrel szemben támasztott követelményeknek. Felhívta a fogadalmat tett állomány figyelmét, hogy viselkedjenek választott hivatásukhoz méltóan, mutassanak példát a munkavégzés terén, legyenek határozottak a jogsértőkkel szemben, ugyanakkor nyújtsanak támogatást és segítséget a rászorulóknak.

A 2015-ben kezdett évfolyam 160 tanulója ünnepélyes keretek között tett esküt. Az első tanévet sikeresen teljesítő tiszthelyettesek már az új életpálya modell alapján kezdhetik meg szolgálatukat.  

A most pályájukat kezdő fiataloknak szakmai munkájukhoz sok sikert, kitartást kívánunk, legyenek büszkék választott hivatásukra!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.