Rendőrök a Miskolci Barátság Maratonon

2016. 10. 18., k - 06:43
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint harmincan képviselték a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságot a Miskolcon megrendezett utcai futóversenyen.

A Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a Marathon Club SE 2016. október 16-án rendezte meg a Miskolci Barátság Maraton 2016. elnevezésű utcai futóversenyt. A sportrendezvény kiemelt támogatója Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata, a verseny fővédnöke Dr. Kriza Ákos, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere volt.

 

A szervezők a sportesemény megrendezésével a rendszeres testmozgás egészségmegőrző szerepét és a sport által létrejött, egymást segítő, őszinte barátságok fontosságát igyekeztek hangsúlyozni. A verseny célja volt, hogy az egészséges életmódra nevelés mellett versenyzési lehetőséget biztosítsanak valamennyi korosztály amatőr és profi sportolói számára.

 

A futóversenyen több mint ezer fő indult, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság képviseletében mintegy 30 fő versenyző (rendőrök és családtagjaik) vettek részt. A főkapitányság delegáltjaként indulók nevezését a versenyen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr Sportegyesület támogatta.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.