Rendőrnap Nógrád megyében

2015. 05. 06., sze - 12:48
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 5-én rendezte meg lövészeti és főzőversenyét.

A Rendőrség Napja alkalmából a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. május 5-én a sóshartyáni lőtéren rendezte meg a már hagyományossá vált lövészeti és főzőversenyét. A megmérettetésen a rendőr-főkapitányság bűnügyi és rendészeti szerve mellett, a hat rendőrkapitányság is képviseltette magát.  A pisztolylövészeti verseny szoros küzdelmének eredményeként a dobogó felső fokára a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság csapata állhatott.  A második helyezést a Balassagyarmati Rendőrkapitányság, míg a harmadik helyezést a Salgótarjáni Rendőrkapitányság csapata érte el.

A női mezőnyben a legjobban teljesítő versenyzőt, Hársi Katalin főtörzsőrmestert Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke különdíjjal jutalmazta.

A főzőversenyen összesen kilenc csapat mérhette össze tudását. Bodrogi István nyugalmazott rendőr ezredes, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend lovagja által pontozott megmérettetésen az első helyezést a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság csapata érte el. A győztest a Pásztói Rendőrkapitányság, valamint a Nemzetvédelmi Szakszolgálat Észak-magyarországi Regionális Osztály Nógrád megyei munkatársai követték a dobogón. A különdíjat a Balassagyarmati Rendőrkapitányság csapata hozhatta el.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.