Rendőr és Tűzoltó Nap Dunaújvárosban

2014. 04. 30., sze - 09:25
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Dózsa MoziCentrum előtti területen közösen várták az érdeklődőket az egyenruhások.

Rendőr és Tűzoltó Napot tartottak 2014. április 28-án Dunaújvárosban. A rendezvényt Nagy Zoltán rendőr ezredes a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vezetője és Végh Ferenc tűzoltó alezredes a Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Vezetője nyitotta meg.

 A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai és a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság bűn- és baleset-megelőzési programokkal, bűnügyi technikai bemutatóval várta a látogatókat. A középiskolások a Dózsa MoziCentrumban megtekinthették az „Őrangyalok nélkül” című baleset-megelőzési filmet, majd a Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság kutyás bemutatójára került sor. Az érdeklődők birtokba vehették a rendőrőrök és tűzoltók járműveit is.

 A rendezvényen több város önkormányzata ünnepélyes keretek között jutalmazta az „Év rendőreit”. Suszter Tamás r. őrnagyot a Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának Vezetőjét Bicske Város Önkormányzata, Lovászky Czombál Beáta r. századost a Móri Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Igazgatásrendészeti Alosztály előadóját Mór Város Önkormányzat, míg Dér Attila r. tőrzsőrmestert a Gárdonyi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának szolgálatparancsnokát Gárdony Város Önkormányzata részesítette az elismerésben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.