"Példakép"-tábor Ráróspusztán

2014. 06. 20., p - 09:21
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri hivatással ismerkedtek a gyermekek.

A németországi Hanns Seidel Alapítvány és a Polgári Szécsényért Alapítvány harmadik alkalommal rendezte meg hátrányos helyzetű gyermekek részére a Nógrád megyei Ráróspusztán „Példakép” elnevezésű táborát.  A 85 fős tábor célja, hogy a gyermekek elé egy olyan jövőképet állítsanak, aminek eléréséért érdemes tanulni. A szervezők naponta más-más szakma képviselőit hívják meg a táborba, hogy a diákoknak legyen lehetőségük közvetlen tapasztalatokat szerezni a különböző szakterületekről.  A rendőrség munkájába kaphattak betekintést a tanulók 2014. június 19-én.  A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság  és a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai a délelőtti órákban foglalkozásokat tartottak a gyerekeknek. A program során az érdeklődők közelről szemügyre vehették a rendőrségi járműveket és eszközöket, megismerkedhettek a bűnügyi technikusok különböző nyomrögzítő módszereivel, valamint bűn- és baleset-megelőzési tanácsokat kaptak a szakemberektől.  A táborozó 8 és 12 év közötti gyermekek nemcsak a rendőri szakmával ismerkedhettek meg ezen a napon, hanem a biztonságos vakációra is felkészítették őket.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.