Pályázati felhívás

2014. 06. 03., k - 14:43
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vas megyében is benyújthatják pályázatukat a 2014/2015. tanévre a roma származású fiatalok.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság útján pályázatot hirdet a 2014/2015. tanévre, Vas megyében:

  • a középfokú oktatási intézmények első, második, vagy harmadik évfolyamán tanuló, roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére;
  •  valamint a felsőoktatási intézmények nappali, vagy levelező tagozatán jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki, informatikai, vagy orvosi képzési területen tanuló, roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére.

A pályázatokat a felsőoktatásban részt vevőknek 2014. július 20-ig, a középfokú intézményben tanulóknak pedig 2014. július 31-ig kell beküldeniük.

 

A felsőoktatásban részt vevők pályázatait az országos rendőrfőkapitány által kijelölt személyekből álló bizottság, míg a középfokú intézményben tanulók pályázatait a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el. A támogatás odaítéléséről, a bizottság javaslata alapján a felsőoktatásban részt vevők tekintetében az országos rendőrfőkapitány, míg középfokú intézményben tanulók esetében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt.

 

A pályázatok elbírálásának határideje: 2014. augusztus 31.

 

A támogatást elnyert tanulókkal az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. szeptember 15-ig köt támogatási szerződést.

 

A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítás Török György r. alezredestől (06/94/521-186) kérhető, valamint a pályázat részletes leírása (a további pályázási feltételek, a támogatás formája, mértéke) a csatolt dokumentumban olvasható.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.