Országos összesítő

2013. 09. 19., cs - 06:35
ORFK Kommunikációs Szolgálat

24 óra

Az elmúlt 24 órában a rendőrök 56 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek: Kettő halálos kimenetelű közlekedési balesetben két személy életét vesztette. 17 súlyos, 37 könnyű sérüléssel végződött.

A rendőrök összesen 261 személyt fogtak el, közülük 46 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 107 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján.

Az egyenruhások 414 személyt állítottak elő, ebből 85 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 64 esetben történt.

A határrendészeti eseményeket összesítve  74 főt tiltott határátlépés, 2 személyt közokirat – hamisítás, egy főt embercsempészés miatt fogtak el a rendőrök.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.