Nyugdíjasok találkoztak Tolnában

2016. 10. 21., p - 11:52
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendezvényt soron kívüli előléptetéseknek és köszöntéseknek is helyt adott.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szekszárdi Rendőrkapitányság immáron harmadik alkalommal rendezte meg a nyugdíjas találkozót 2016. november 20-án este, melyen közel 140-en vettek részt.

Az est kezdetén az örömteli találkozás után a vendégek egy perces néma csenddel adóztak azon kollégáik emlékének, akik már nem lehettek ott velük.

Az eseményen Dr. Soczó László r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a vendégeket, majd üdvözölte a megjelent vezetőket is.

A rendezvény részeként a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyugállományú rendőr törzszászlóssá léptette elő Pintér József nyugalmazott rendőr zászlós urat és nyugállományú rendőr zászlóssá léptette elő Németh Imréné nyugalmazott rendőr főtörzsőrmester asszonyt,  valamint köszöntötték a napokban a születésnapjukat ünneplő vendégeket is.

Az este folyamán a jó hangulatról a Zo-Ja Duó gondoskodott.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.