Nyugdíjas találkozó az Ózdi Rendőrkapitányságon

2013. 12. 07., szo - 12:24
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Aktív és nyugállományba vonult rendőrök találkoztak 2013. december 3-án az Ózdi Rendőrkapitányságon.

A rendezvényt a putnoki Serényi Béla Gimnázium rendvédelmi tagozatos hallgatójának, Kiss Krisztinának az előadása nyitotta meg, majd dr. Varga László r.

alezredes, kapitányságvezető köszöntötte a közel 70 fő, nyugállományba vonult rendőrségi dolgozót. Ezt követően Éles János nyugállományú r. alezredes 68. születésnapja alkalmából és Varga István nyugállományú  r. főtörzsőrmester az Ózdi Rendőrkapitányság legidősebb, 83 éves rendőreként vehetett át ajándékot a kapitányságvezetőtől.



Vanczák Zoltán r. alezredes a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának vezetője tájékoztatást adott a nyugdíjasoknak is nyitva álló lehetőségekről, így a kedvezményes üdülésekről és más szociális ellátásokról. Ezt követően dr. Túrós András nyugállományú r. altábornagy, volt ózdi rendőrkapitány és volt országos rendőrfőkapitány elevenítette fel a régmúlt máig ható
történeteit.

 

A találkozón megjelentek mások mellett dr. Sztanik Zoltán r. alezredes és Pinkóczi József r. ezredes, volt ózdi rendőrkapitányok is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.