Nyugállományúak találkoztak

2013. 12. 06., p - 12:16
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság találkozót szervezett a kapitányság nyugállományú munkatársai részére.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságság 2013. december 5-én a nyugállományú rendőröknek szervezett találkozót, amelyen több mint száz volt rendőrkolléga jelent meg.

Dr. Gyurosovics József r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány köszöntötte a vendégeket és méltatta az egykori munaktársak szolgálatban eltöltött éveinek eredményes munkáját,  elismeréseket adott át és ismertette a rendőrfőkapitányságot érintő aktualitásokat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.