Nyílt nap a Monori Rendőrkapitányságon

2018. 02. 09., p - 18:42
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Látványos és tartalmas programmal várták a szervezők a rendezvényre látogatókat.

A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola felső tagozatos tanulói 2018. február 8-án tettek látogatást a Monori Rendőrkapitányságon. A gyermekeknek előadást tartott Zahorecz Sándor r. alezredes, kapitányságvezető, továbbá az egyes szakterületek vezetői is bemutatták az általuk felügyelt és irányított egységek feladatait.

A nyílt nap lehetőséget teremtett rá, hogy az érdeklődők a rendőrség munkatársainak hiteles beszámolói, illetve a szakmai bemutatók révén testközelből is megismerkedjenek a rendészeti szakma elsajátításának lehetőségeivel és a rendőri pálya különböző ágazataival. 

A rendezvény elsődleges célja a pályaválasztás előtt álló fiatalok általános tájékoztatása volt a rendőrség tevékenységéről, valamint a képzési lehetőségekről. A látogatók megtekinthették a különböző szolgálati járműveket, „barátkozhattak” a rendőrség szolgálati kutyáival, illetve megtekinthették a rendőrök által használt eszközöket is.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressük a tulajdonost

A szegedi rendőrök várják a képen látható, lefoglalt kerékpár tulajdonosának a jelentkezését.

 

Körözött fegyvercsempészek

Azt állították, hogy a kölcsönkapott autóban elrejtett fegyverekről nem tudtak semmit. A mindenre kiterjedő nyomozás során azonban a rendőrök bizonyítékokat találtak arra, hogy a páros és egy harmadik társuk fegyvercsempész.

 

Pénteki fogás

Olasz hatóságok által körözött kisteherautót szűrtek ki a forgalomból a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.