Nyílt nap a Győri Rendőrkapitányságon

2014. 06. 12., cs - 12:28
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ellátogató gyerekek közelről megtekinthették a járőrautókat és baleset-megelőzési ismeretekkel is gazdagodtak.

A Győri Rendőrkapitányság munkatársai  2014. június 10. és 12. közötti időben, három napon át, nyílt nap keretében látták vendégül az óvodásokat, iskolásokat.

A három nap alatt közel 100 gyermek ismerhette meg a rendőrök munkáját, közelebbről szemügyre vehették a járőrautókat, valamint játékos formában baleset-megelőzési ismeretekre tehettek szert. A közlekedési munkatársak bemutatták a rendőri karjelzéseket, a közlekedési táblákat, majd a gyerekek is megmutathatták, mit tanultak a bemutatóból.

A gyerekek a bűnügyi technikusok segítségével ujjlenyomatokat adtak és megfigyelhették a Győr területén elhelyezett térfigyelő kamerák működését is.

A tartalmas délelőttök után a gyerekek rengeteg élménnyel és sok hasznos információval gazdagabban térhettek haza.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.