Negyedikek lettek a zalai rendőrök (fotókkal)

2013. 10. 15., k - 08:55
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenegy csapat indult az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságon.

A Készenléti Rendőrség szervezésében 2013. október 3-án Budapesten rendezték meg a 2013. évi Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A verseny két lépcsőben zajlott, amíg a vegyes párosok teljesítették az akadálypályán a feladatokat és a lövészetet, addig a férfi párosok versenyeztek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csapata tizenegy csapatból az előkelő negyedik helyen végzett. Az akadálypályán kilenc akadályt kellett leküzdeni (lengő palló, palánk, majomlétra, gumifal, kisablak, billenő palló, alagút, kézigránát hajítás, ablakon átjutás).

 

A megyei rendőrség férfi párosa - Matola Zénó és Horváth Attila - negyedik, míg  a vegyes páros Mezriczkyné Andróczi Szilvia és Bánhegyi Béla ötödik helyen végzett.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.