Múzeumi Mozi

2014. 05. 30., p - 11:28
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2014. június 4-én 17.00 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programján

A rendezvény keretében ezúttal is egy belügyi oktatófilm kerül levetítésre:

 

  • „Lovak szolgálatban” című színes belügyi oktatófilm (készült: 1997.), amely a rendőrlovak szolgálati feladatok ellátására történő kiképzését, valamint alkalmazását mutatja be.

 

A film levetítését követően az érdeklődők a Készenléti Rendőrség segítségével bepillanthatást nyerhetnek a lovas rendőrök mindennapjaiba, majd csoportos látogatás keretében felkereshetik és megtekinthetik a Készenléti Rendőrség lovas istállóját, ahol lehetőségük lesz a rendőrlovak megsimogatására is.

 

A rendezvény második felében a Rendőrmúzeum kiállításait végigjárva a résztvevők tárlatvezetés keretein belül ismerhetik meg a magyar rendőrség történetét, a kriminalisztika fejlődését és a leghírhedtebb hazai bűncselekményeket.

 

Az érdeklődőket kérjük, hogy részvételi szándékukat a Rendőrmúzeum telefonszámán (477-21-83, 18-385), vagy e-mail formájában (titkarsag@policehistorymus.com) jelezzék. A rendezvény befogadóképessége 50 fő.

 

A rendezvény látogatása díjmentes!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.