Megyei Rendőr és Tűzoltó Nap

2014. 05. 10., szo - 13:04
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közös „Megyei Rendőr és Tűzoltó Napot” szervezett 2014. május 10-én Szombathelyen.

Dr. Takács Árpád tű. ezredes, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nyitotta meg a közös rendezvényt, majd ezt követően az érdeklődőket színes programok várták. Megtekinthették a Magyar Honvédség és a Fekete Sereg Hagyományőrző Egyesület munkatársainak bemutatóját. Az Állatvédők Vasi Egyesülete és a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai pedig örökbe fogadható kisállatoknak kerestek gazdát.

A kutyás, tűzoltási és a Katasztrófavédelmi Mobil Labor bemutatója mellett, folyamatos programok zajlottak a főkapitányság Söptei úti objektumának udvarán. Bűnmegelőzési, bűnügyi technikai, kerékpáros ügyességi pálya, légpuska- és paintball-lövészet, valamint a katasztrófavédelem eszközeinek bemutatója mellett, egy repülőgép-szimulátor is segítette a nyílt nap színesebbé tételét.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.