Közösen a bűnüldözés és bűnmegelőzés érdekében

2014. 06. 23., h - 11:19
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Főként erről szól a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom megyei Területi Szervezete között kötött együttműködési megállapodás.

A vadászkamara részéről Lukáts Péter elnök, a rendőrség részéről pedig Farkas Gábor r. ezredes, főkapitány látta el kézjegyével a két szervezet közötti együttműködési megállapodást. A Komárom-Esztergom megyei vadászok érdekvédelmi szervezete és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság célja, hogy az erdőkben ne történjen bűncselekmény, a vadállományt ne ritkíthassák orvvadászok, ha pedig valaki mégis illegálisan kilő egy vadat, személye ismertté váljon és a hatóság büntetőeljárást indítson vele szemben.

 

Komárom-Esztergom megyében az erdős területtel rendelkező települések körzeti megbízottai napi kapcsolatot tartanak fenn a helyi vadászokkal és erdészekkel, gyakran együtt teljesítenek szolgálatot, melyre mindkét fél részéről igény mutatkozik a jövőben is. Az orvvadászatok kiszűrése érdekében a vadászkamara megküldi a rendőrségnek azokat az időpontokat, mikor a megyében vadelejtés történik, így a rendőrök tudni fogják, hogy a puskalövéseket vadászok adhatták-e le, vagy bűncselekmény elkövetőjével szemben kell intézkedniük.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.

 

Három nap, három lopás

A rendőrök azonosították és elfogták azt a három csörnyeföldi férfit, akik helyi ingatlanokba törtek be, a lopott holmit pedig eladták.