Középiskolás diákok versenye Nyírbátorban

2014. 03. 28., p - 13:57
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elméleti és gyakorlati tudásukat tették próbára a tanulók.

2014. március 27-én Nyírbátorban került megrendezésre a rendészeti fakultációs képzésben résztvevő középiskolák megyei csapatversenye. A megmérettetésre összesen 8 középiskola nevezett 4 fős csapatokkal. A diákoknak az elméleti tudásukon kívül az ügyességükről, gyorsaságukról, fizikai állóképességükről és lőkészségükről is számot kellett adniuk a versenyen.

 

Eredmények:

 

  1. helyezet: Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
  2. helyezet: Nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola
  3. helyezet: Nyírbátori Bethlen Gábor Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium
  4. Csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium
  5. Baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola
  6. Tiszavasvári Középiskola, Szakiskola és Kollégium
  7. Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium
  8. Záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakközépiskola, Gimnázium és Dr. Béres József Kollégium


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.