Közbiztonsági fórum Oroszlányban

2015. 04. 03., p - 12:58
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összefogással növelnék a lakosság szubjektív biztonságérzetét.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság adott otthont 2015. május 3-án a soros Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumnak, melyen településvezetők, polgárőrök, közterület felügyelők jelentek meg Madari Csaba r. alezredes, rendőrkapitány meghívására. A megbeszélésen jelen volt Milus Gábor r. alezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány helyettese is, aki az elmúlt három hónap eredményeiről, valamint a 2015. év céljairól, feladatairól tájékoztatta a megjelenteket.

 

A rendőrség vezetői a balesetek számának csökkentése és a bűncselekmények megelőzése érdekében összefogásra kérte a rendőrséggel már régóta együttműködő szervezetek képviselőit. Madari Csaba r. alezredes emellett a városi kamerarendszer fejlesztését kérte, melynek elmondása szerint kimutatható szerepe van a bűncselekmények számának kedvező alakulásában.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.