Körzeti megbízotti irodát avattak Alsópáhokon

2013. 11. 15., p - 17:20
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Györei Zsolt rendőr zászlós a falu körzeti megbízottja új irodájában fogadja a helybelieket.

Dr. Fülöp Valter r. ezredes Zala megye rendőrfőkapitánya, Czigány Sándor Alsópáhok polgármestere és Horváth Róbert a Zala Megyei Polgárőr Szövetség elnöke avatta fel az új körzeti megbízotti irodát. Mindhárman hangsúlyozták a rendőri jelenlét fontosságát a településeken és az emberekkel való jó kapcsolatot.

Az irodát a község körzeti megbízottja, Györei Zsolt rendőr zászlós vehette birtokba. A körzeti megbízott elmondta, hogy munkájának elvégzését nagyban segíti a technikailag is felszerelt új irodája. A rendőr az Alsópáhok, Fő utca 65. alatt található irodában tart fogadó órát minden hónap utolsó szerdáján 10 órától 12 óráig. A körzeti megbízott az alábbi telefonszámon is fogadja a falubeliek észrevételeit: 06 / 30 650 75 68.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.