Képzést tartottak

2013. 07. 05., p - 14:51
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Büntető törvénykönyvben az egészségügyi termék hamisítása

Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztálya gyógyszerhamisítással kapcsolatban tartott továbbképzést 2013. július 3-án a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában. A képzésen előadást tartottak az Országos Gyógyszerészeti Intézet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Legfőbb Ügyészség, az Országos Bírósági Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviselői.

 

Az eseményen a meghívott civil résztvevőkön kívül 60 bűnügyi és felderítői területen dolgozó rendőr, valamint 30 NAV-os kolléga is jelen volt. A konferencia elsődleges célja az volt, hogy segítse a felkészülést az új büntetőjogi tényállás alkalmazására, illetve iránymutatást adjon gyógyszerhamisítással kapcsolatos büntetőeljárások sikeres lefolytatására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.