Jó hangulatban

2013. 11. 27., sze - 09:39
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr megye rendőrfőkapitánya a kerek évfordulós születésnapjukat ünneplő nyugállományú rendőröket köszöntötte. A gratuláció mellé emléklap és ajándék is társult.

Nyugdíjas találkozót szervezett a Győr-Moson-Sopron Rendőr-főkapitányság 2013. november 25-én Győrben, a Kristály étteremben. Az egykori munkatársak közül csupán páran maradtak távol az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényről.

Az egykori vezetőket és kollégákat Csizmadia Gábor r. dandártábornok úr, megyei rendőrfőkapitány köszöntötte. Ezt követően Parrag Norbert r. őrnagy úr, a Humánizgatási Szolgálat vezetője adott tájékoztatást a vendégeknek az őket érintő aktualitásokról, orvosi, üdülési és szociális ellátások igénybevételének lehetőségeiről.

A 2012. és 2013. évben kerek évfordulós születésnapjukat ünneplők felköszöntése következett ezután. Főkapitány úr az emléklap mellett a hölgyeknek egy doboz desszerttel, míg a férfiaknak üveg borral kedveskedett.

 

A hivatalos protokoll végeztével közös vacsorával, kötetlen beszélgetéssel, jó hangulatban múlatták az időt a megjelentek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.