Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumok Somogyban

2016. 10. 07., p - 10:58
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„A közbiztonság fenntartása és fokozás KÖZÖS cél, érdek, érték!”

Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a rendőrkapitányságok vezetőivel együtt köszöntötte a járások polgármestereit azokon a fórumokon, amelyeket 2016. október 4. és 6. közötti időszakban tartottak meg Nagyatádon, Barcson és Csurgón.

A rendőrkapitányok, osztályvezetők, őrsparancsnokok tájékoztatták a polgármestereket a 2016-os év I.- IX. hónapjában végzett tevékenységükről.

Közösen áttekintették a járások településeinek közrendjét és közbiztonságát. Az adatokkal megegyezően értékeltek a polgármesterek, amellyel kapcsolatban elmondták, hogy a települések közrendje és közbiztonsága kimagasló, egyre fejlődő, békés és nyugodt.

  

A főkapitány kiemelte, hogy jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozások eredményessége továbbra is pozitív fejlődést mutat. Hangsúlyozta az együttműködés fontosságát és egyben megköszönte az eddigi támogatásukat.

A fórumok során a főkapitány felhasználta ezen alkalmat is arra, hogy  – bemutatva a Zsaru Magazin „Toborzó” című kiadványát – tájékoztatást adjon a rendőrség fejlesztéséről, a határvadász toborzás és képzés jelenlegi és tervezett helyzetéről.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.