Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum Siófokon és Tabon

2016. 10. 20., cs - 12:58
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A főkapitány és a siófoki rendőrkapitány találkozott a járások polgármestereivel.

Dr. Piros Attila rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány Kasznár Gyula rendőr alezredes, siófoki rendőrkapitánnyal együtt köszöntötte a járások polgármestereit a 2016. október 17-én Siófokon és október 19-én Tabon megtartott fórumokon.

A rendőrkapitány tájékoztatta a polgármestereket a kapitányság és a rendőrőrsök 2016-os év I-IX. hónapokban végzett tevékenységéről, valamint áttekintették a járások településeinek közrendjét és közbiztonságát.

A főkapitány kiemelte, hogy jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, a nyomozások eredményessége továbbra is pozitív fejlődést mutat. Hangsúlyozta az együttműködés fontosságát és egyben megköszönte az eddigi támogatásukat.

A fórumok során a főkapitány felhasználta ezen alkalmat is arra, hogy  – bemutatva a Zsaru Magazin „Toborzó” című kiadványát – tájékoztatást adjon a rendőrség fejlesztéséről, a határvadász toborzás és képzés jelenlegi és tervezett helyzetéről.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.