Idén is ott voltak a rendőrök a táborban

2019. 07. 06., szo - 08:27
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök ebben az évben is rendőrségi napot tarthattak a gyermekeknek a „Példakép” táborban.

A Hanns-Seidel Alapítvány a Polgári Szécsényért Alapítvánnyal közösen ismét megrendezte hátrányos helyzetű gyermekek részére 2019. június 29. és július 6. között a „Példakép” elnevezésű nyári táborát Ráróspusztán. Az üdülő 8 és 12 év közötti, összesen 60 diákot a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai a szervezők megtisztelő felkérésére keresték fel 2019. július 2-án.

A rendőrségi napot délelőtt 10 órakor dr. Ludvai Dezső rendőr alezredes, a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, és egyben köszöntötte a tábor lakóit. Ezt követte az akadályverseny, melynek négy állomásán a csapatok forgószínpadszerűen oldhattak meg bűn- és baleset-megelőzési játékos feladatokat, illetve ilyen témában előadásokat hallgathattak meg. A feladatok és előadások alkalmával többek között a tudatmódosító szerek fogyasztásának veszélyeiről kaphattak információkat a diákok. Nagy hangsúlyt fektettek továbbá a bűn- és baleset-megelőzési szakemberek arra is, hogy az alkalmat kihasználva felhívják a különböző korosztály figyelmét a nyári vakáció veszélyeire, így a fürdőzés, a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaira, de kitértek a biztonságos internetezés, a 112-es hívószám használatának szabályaira is. Sokat beszélgettek az előadók és a táborlakók az interaktív foglalkozásokon az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről.

A rendőrök több játékot, bűn- és baleset-megelőzési kirakót, úgynevezett „részeg”- és „drogos” szemüveget is vittek magukkal a rendezvényre, melyek kipróbálásával biztosított volt az ismeretek bővítésén kívül a nevetés és a jó hangulat is a nap folyamán. 

A rendőrök valamennyi foglalkozás alkalmával kihangsúlyozták a sport és az egészséges életmód fontosságát, valamint a kitűzött célok szem előtt tartását és az azokért való küzdeni akarást.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Letartóztatásban

Megvertek és kifosztottak egy férfit a szigetvári vasútállomáson. A nyomozók őrizetbe vették a feltételezett elkövetőket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat.

 

Egy újabb sporteredmény, amire büszkék lehetünk!

Az elmúlt évek hagyományához hasonlóan, a Készenléti Rendőrség szervezésében idén is megrendezték az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot. A versenyt a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata dobogós helyen zárta.

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.