Húsz éves fennállását ünnepelte a Máriapócsi Rendőrőrs

2014. 05. 10., szo - 10:08
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az öt település biztonságáról gondoskodó rendőrőrs jelentősen hozzájárul a lakosság biztonságérzetének növeléséhez.

Húsz évvel ezelőtt adták át a Nyírbátori Rendőrkapitányság Máriapócsi Rendőrőrsét. Az évforduló alkalmából 2014. május 9-én szervezett ünnepségen a megyei és helyi rendőri vezetőkön kívül önkormányzati és egyházi képviselők is jelen voltak. A rendezvénnyel egybekötött szertartáson az őrs épületét és az ott szolgálatot teljesítő állományt is megáldották.

Nagy István r. alezredes, a Nyírbátori Rendőrkapitányság vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy a közbiztonság iránti igény, a biztonságérzet javítása, valamint az élet- és vagyonbiztonság védelmének erősítése minden magyar állampolgár elvárása - ennek a törekvésnek az egyik letéteményese a Máriapócsi Rendőrőrs is. A rendezvényen kiemelték a rendőrségi együttműködések fontosságát, többek között a helyi önkormányzattal, tanintézményekkel és az egyházzal - melyek hozzájárulnak az őrs eddigi eredményeihez.

Varga Zsolt r. százados, a Máriapócsi Rendőrőrs parancsnoka elmondta, hogy az őrs megalakulása óta érezhetően javult az illetékességi területhez tartozó települések (Máriapócs, Kállósemjén, Ófehértó, Nyírgyulaj és Pócspetri) közbiztonsága. Az őrs jelenleg kilenc fős állománnyal dolgozik, a pozitív lakossági visszajelzések egybevágnak a javuló bűnügyi statisztikákkal. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.