Horgászversenyt rendeztek a rendőrök Nógrádban

2013. 07. 17., sze - 08:40
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a már hagyományossá vált horgászversenyt a bátonyterenyei Maconkai-víztározónál.

A jól sikerült országos rendezvény résztvevői közé immáron hatodik éve a megyei rendészeti társszerveket is meghívta a rendezőség. Az idei versenyen 25 csapat, 75 versenyzője vett részt, három fős csapatokban mérhették össze tudásukat. A kora reggeli helyszíni nevezések után, dr. Nagy László r. ezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte a versenyzőket, és nyitotta meg a rendezvényt. A versenyszabályok és a lebonyolítás részleteinek ismertetését követően az egyik  legizgalmasabb esemény következett, mégpedig a horgászhelyek sorsolása. A résztvevő csapatok vezetői maguk húzták ki a saját és társaik versenypálya és horgászhely számát. A sorsolás befejeztével a csapattagok a területükre vonultak és az etetőanyagok, valamint a felszerelések előkészítése után, stílszerűen a sziréna hangjára kezdődött meg a négy órás küzdelem.

Az időjárás az idei évben is kegyeibe fogadta a rendezvény résztvevőit, hiszen rendkívül kellemes napos és kissé szeles időben zajlott a megmérettetés. A verseny végét jelző szirénahangot követő mérlegelés során a korábbi évekhez hasonló kifogott halmennyiség bizonyította a versenyzők felkészültségét.Az eredményhirdetést megelőzően Dérer István, a helyi horgász egyesület elnöke értékelte a versenyt. Ezt követően dr. Lengyel Tamás r. alezredes, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetője átadta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Rendészeti Sportszövetség díjait a helyezetteknek.

Csapatversenyben a Holdudvar I. elnevezésű, a területi rendőri szervek munkatársaiból alakult csapat nyerte el az első helyezést, míg a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csapata a második, és a Készenléti Rendőrség állományának Kár-Ászok csapata a harmadik helyen végzett. Egyéni versenyben első helyezést Lakatos Sándor r. őrnagy, a Készenléti Rendőrség munkatársa, második helyezést Újhelyi László r. törzszászlós, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományának tagja, míg harmadik helyen Tóth Tibor ny. r. őrnagy a Holdudvar II. elnevezésű csapat egyik tagja végzett.

A csodálatos szépségű környezetben fekvő horgásztónál megrendezett verseny 2013. évben is rendkívül jó hangulatban telt el, és a régi ismeretségek felelevenítése mellett, új barátságok is szövődtek.    


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.