Gyors helyzetfelismerés

2015. 03. 06., p - 14:14
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kecskemét belvárosában lopást akadályozott meg a tűzoltó.

Szolgálata ellátása során három gyanúsan viselkedő fiúra figyelt fel Lóczi Zoltán tűzoltó zászlós, a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztottja. A kecskeméti Deák Ferenc téren jelent meg egy fiatalokból álló három fős csoport, akiknek először a szétválásuk, mozgásuk lett gyanús a tűzoltónak, majd azt tapasztalta, hogy közülük az egyik egy olyan parkoló személyautó felé sétált, amelynek tulajdonosa az autó csomagtartójába pakolt éppen. A settenkedő kinyitotta a gépkocsi ajtaját és kutatni kezdett, miközben társaik a közelben figyeltek, jön-e valaki, aki veszélyes lehet a gépkocsiban kutakodó társukra. Lóczi Zoltán ezt észlelve azonnal kiabálva jelzett a tulajdonosnak, az elkövető ennek köszönhetően nem tudott semmit sem eltulajdonítani, azonban a helyszínről egyik társával elmenekült. Harmadik társukat a tűzoltó zászlós a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

 

Dávid Károly r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2015. március 6-án a Kecskemét belvárosában történt eset kapcsán a gyors helyzetfelismerésének és intézkedésének elismeréséül tárgyjutalomban részesítette Lóczi Zoltán tűzoltó zászlóst. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.