„Gyerekeink” táboroznak

2016. 06. 23., cs - 15:17
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Amíg a szülők dolgoznak a rendvédelmi szerveknél, a gyerekek a Gébárti tó mellett élvezik a nyári szünidőt.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése kiemelt figyelmet fordít a rendőrség zalai dolgozóira, így a gyermekeikre is.

A nyári szünidőben a kicsik felügyelete nagy terhet jelent a szülők számára, ezért az országban egyedülálló módon a zalai rendvédelmi szerveknél dolgozók gyermekei 2016. június 20. és július 8. között három héten át táborozhatnak a zalaegerszegi Gébárti tó partján.

A rendőrség támogatásával, szakmai felügyeletével, valamint a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet közreműködésével megvalósuló napközis táborban hetente több mint 40 általános iskolás kisgyerek vehet részt a változatos programokon. A kreatív foglalkozás, horgászat, strandolás és sportolás mellett, nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek elméleti oktatására is, így sakk, matematika, magyar- és idegen nyelv gyakorlása is szerepel a napirendjükben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.