Gyakorlatoztak a rendőrök

2014. 05. 14., sze - 07:35
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fegyveres rablást modelleztek az egyenruhások Neszmélyen.

Kutatási gyakorlatot tartottak a rendőrök 2014. május 13-án Neszmélyen a Felső-szigeten. Az egyenruhásoknak három fegyveres rablót játszó kollégájukat kellett megtalálniuk, akik a kitalált történet szerint kiraboltak egy tatai bankot, majd személygépkocsival a sziget felé menekültek. A helyi körzeti megbízott látta, hogy a „tettesek” a faluban a Felső-sziget felé vették az irányt, autójukat megtalálta a sziget bejáratánál. Az egyenruhások ezt követően terepkutatást szerveztek kollégáik elfogása érdekében, mely eredményes volt. A rendőrök mindhárom elkövetőt elfogták. Egyik kollégájukat három méter magasságban találták meg, egy fa tetején bújt meg. A nap végén a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csapatszázadának parancsnoka elismerően szólt kollégái teljesítményéről és tájékoztatta őket, hogy 2014-ben további képzések várnak rájuk különböző szituációkat imitálva, más jellegű terepviszonyok között.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.