Futottak

2014. 04. 17., cs - 15:11
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sikeres volt a Csákányos-pusztán megrendezett terepfutó bajnokság.

Második alkalommal került megrendezésre Komárom-Esztergom megyében a Belügyminisztérium Országos Terepfutó Bajnokság 2014. április 16-án. A már hagyományosnak számító megmérettetésen a futók 2012-ben a Turul-hegyoldallal ismerkedtek meg, idén pedig Csákányos-puszta adta az emberpróbáló helyszínt. A versenyre, Belügyminisztérium irányítása alatt álló 46 szervének 449 beosztottja nevezett be. A résztvevők hat kategóriában különböző hosszúságú távokat teljesítettek a hegyes-völgyes terepen. A verseny célja az erőfelmérő és a mozgás népszerűsítése mellett az ország különböző pontjain működő rendvédelmi szervek közötti együttműködés elősegítése és erősítése volt. A rendezvényt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, és a Rendvédelmi Szervek Kiképző Központjának igazgatója nyitott meg, majd Farkas Gábor r. ezredes és Vincze P. Márton voltak azok is, akik az eredményhirdetésen átadták a győzteseknek és helyezetteknek járó díjakat.

 

Az összesített csapatversenyt a Készenléti Rendőrség csapata nyerte meg. A 30 év alatti férfiak közül a dobogó legfelső fokára Nagy István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa, míg a női 30 év alattiak közül Badis Anissa, az Országos Rendőr-főkapitányság beosztottja állhatott fel. A 30-39 év közötti férfiak közül Kovács Krisztián, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságról, míg ugyanebben a kategóriában a nők közül Gyebnár Éva, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságról lett az első. A 40 év feletti férfiak kategóriájában Sági József, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa, míg a nőknél Babelláné Lukács Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság beosztottja érte el a legjobb eredményt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.