Folyamatos rendőri jelenlét a Szigetközben

2013. 06. 12., sze - 09:40
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Duna valamint a Mosoni-Duna folyamatos apadása ellenére továbbra is jelentős számú rendőri erő dolgozik az árvízvédelem rendőri feladatainak teljesítésén Győr-Moson-Sopron megyében.

A szigetközi településeken a 2013. június 12-én 9 órakor rögzített adatok szerint 237 rendőr 37 technikai eszközzel lát el rendészeti feladatokat. A rendőrök forgalmat irányítanak, illetve visszatérően ellenőrzik a védekezéssel érintett településeket, területeket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.