Ezer Lámpás Éjszakája Győrben

2014. 05. 25., v - 23:01
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Negyedik alkalommal rendezték meg az "Ezer Lámpás Éjszakája" című országos kampányt, az Eltűnt Gyermekek Világnapja alkalmából, 2014. május 25-én. A programhoz Győr-Moson-Sopron megye is csatlakozott.

A kampány középpontjában az eltűnt gyerekek állnak, a gyermekeké, a gyermekekről való beszédé a főszerep. A program célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét az aggasztó jelenségre, másrészt segítséget nyújtsanak az eltűnt gyerekek felkutatásában.

A programot a megyében, Győrben, a Radó szigeten rendezték meg, ahol, koncertekkel, rendőrségi bemutatókkal és családi programokkal várták az érdeklődőket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűn-, és baleset megelőzési munkatársai beszélgettek a jelenlévőkkel, rendőrségi bemutatókat tartottak. Az érdeklődők, kedvük szerint tölthettek ki KRESZ tesztlapokat, a gyerekek labirintus játékokban ügyeskedhettek, közlekedési jelzőtáblákat színezhettek.

A rendezvény zárásaként minden érintett helyszínen, így Győrben is, egy időben engedték fel azt a több ezer világító lufit, melyekkel az eltűnt gyerekekre emlékeztek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.

 

Édesanyját zsarolta

A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves helyi férfit.

 

Keressük Burai Ritát

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy mezőkövesdi nő megtalálásához.

 

Koponyaalapi törés lett a baráti „bunyózás” vége

Kis híján az életébe került egy tótkomlósi férfinak egy viccelődésből indult verekedés tavaly nyáron Gyulán. Ivócimborája ugyanis addig rugdosta a fejét, hogy végül rohammentő szállította őt kórházba. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az egyesített ügyek vizsgálatát a napokban fejezte be.