Évértékelő a XVII. kerületben

2015. 03. 18., sze - 17:47
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Szikszó Sándor r. őrnagy a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője 2015. március 18-án értékelte a kapitányság 2014. évben végzett munkáját.

Az állománygyűlés elöljárója Bucsek Gábor r. dandártábornok, Budapest rendőrfőkapitánya volt, az eseményen részt vett Riz Levente polgármester és Horváth Tamás alpolgármester is.
A kerületi rendőrkapitányság vezetője a 2014-es évet jónak értékelte. A tavalyi év egyik fő célja a lakosság biztonságérzetének fenntartása és növelése volt. Ennek érdekében a körzeti megbízott állomány részére szolgálati mobiltelefonokat biztosítottak, ezek elérhetőségét a helyi médiában is megjelentették. A lakosság visszajelzése alapján pozitívumként értékelték ezt a kezdeményezést.
A 2013-as évhez képest 2014-ben nőtt a közterületen jelen lévő rendőrök száma és a közterületen eltöltött óraszáma is. A reakcióidő, a regisztrált bűncselekmények száma valamint a lopások száma is csökkent az előző évhez képest.
Szikszó Sándor r. őrnagy évértékelő beszédében jövőbeni célkitűzésként fogalmazta meg a közúti közlekedési balesetek visszaszorítását, a bűnmegelőzés fontosságát, a közlekedésbiztonság javítását és a térfigyelő kamerarendszer kiépítését.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.