Évértékelés Móron

2015. 03. 09., h - 19:53
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Rendőrpalántákkal” a baleset megelőzésért.

Dr. Kovács Ferenc r. alezredes a Móri Rendőrkapitányság vezetője 2015. március 9-én értékelte a kapitányság 2014. évi munkáját.

Beszámolója során kiemelte a kapitány, hogy a kapitányság illetékességi területén a regisztrált bűncselekmények száma 526-ról 491-re csökkent. Rablás mindösszesen egy történt 2014-ben az előző évi háromhoz képest és ebben az egy esetben is az elkövetőeket egy órán belül elfogták a móri rendőrök.

Rendészeti területen az elfogások és előállítások száma 18 %-kal nőtt és a közlekedési szakterületen is eredménynek tekinti a vezető, hogy hosszú évek óta a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma csökkenő tendenciát mutat.

Dr. Kovács Ferenc baleset megelőzési szempontból kiemelte a „rendőrpalánta” tábor sikerét, aminek köszönhetően a gyermekeket érintő balesetek száma az elmúlt évben szinte teljesen megszünt.

Az állománygyűlés elöljárója dr. Varga Péter r. ezredes a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszönetet mondott a Móri Rendőrkapitányság állományának jó munkájáért és kérte tőlük, hogy 2015. évben is ilyen tisztességesen végezzék feladatukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elveszett, de megtalálták

A kunszentmiklósi járőr a kunadacsi polgárőrökkel és a vadásztársasággal együtt kereste az eltévedt férfit.

 

Eltűnt Máté Balázs Imre

A 29 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.