„Éremeső” a győrieknek (GYŐR MRFK)

2013. 06. 14., p - 10:10
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett az első helyen az esztergomi PA63 Szituációs Lőversenyen.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett országos megmérettetésre megyénk két csapatot indított. A négy csapattagnak kilenc pályán kellett – egyénileg és csapatban  egyaránt – különböző, IPSC jellegű szituációs feladatokat megoldania (fém- és túszos papírcélokra, különböző tüzelési testhelyzetekből és gépjárműből történő lövés).

A tizenöt induló csapat közül Győr-Moson-Sopron megye az I. helyen végzett.

Csapattagok:

Csikós Botond r. őrnagy

Jandl Róbert    r. főtörzszászlós

Pozsgai Zsolt    r. főtörzszászlós

Németh Miklós r. törzszászlós

A   huszonkilenc egyéni versenyző közül megyénk rendőrei mind az arany, mind pedig az ezüstérmet magukkal hozták, kiemelkedő szaktudásukat ezzel fémjelezve.

  1. helyezett Csikós Botond r. őrnagy
  2. helyezett: Jandl Róbert r. főtörzszászlós


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.