Elismerések

2013. 06. 19., sze - 13:45
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Elismeréseket adott át az országos rendőrfőkapitány

Papp Károly r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány 2013. június 19-én a Készenléti Rendőrség objektumában elismerések adott át.

Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője a 2013. május 30. és június 2. közötti időszakban megrendezett Hells Angels MC motoros találkozó biztosítása során nyújtott kiemelkedő szakmai teljesítményéért tárgyjutalmat adományozott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének, valamint soron kívüli előléptetésben, fizetési fokozat előresorolásban és tárgyjutalomban részesített 58 munkatársat.

A jutalmazások részeként további 7 kolléga is kapott elismeréseket a 2013. május 19-én történt halált okozó testi sértés, továbbá rablás bűncselekmény, valamint vagyon elleni bűncselekmények miatt indított eljárásokban nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységükért.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.