Elfogadták a beszámolót

2015. 04. 30., cs - 15:18
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Komárom-Esztergom megyében a képviselők hozzászólásaira és kérdéseire Dr. Reinhoffer Csaba r. ezredes, a főkapitány bűnügyi helyettese válaszolt.

A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2015. április 30-án elfogadta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésének beszámolóját. A 2014. évi eredményekről és a 2015. évi feladatokról a főkapitány bűnügyi helyettese tájékoztatta a képviselőket.

 

Dr. Reinhoffer Csaba r. ezredes köszönetet mondott a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlése által nyújtott támogatásért és kérte a képviselők, a települések polgármestereinek további segítségét és összefogását a lakosság szubjektív biztonságérzetének fokozása érdekében.

 

Dr. Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke köszönetet mondott a rendőrök példaértékű szolgálatellátásáért, az általuk elért eredményekért. Köszönetét fejezte ki a beszámolón elöljáróként résztvevő Dr. Balog János r. vezérőrnagynak, a Készenléti Rendőrség parancsnokának azért, hogy a Készenléti Rendőrség állománya 2014. évben is több ezer órát töltött el Komárom-Esztergom megyében és jelenlétével biztosította az itt élők nyugalmát.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.