Együttműködési megállapodás a polgárőrséggel

2016. 12. 07., sze - 07:07
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Megyei Polgárőr Szövetség együttműködési megállapodásban rögzítette közös feladatait.

Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok megyei rendőrfőkapitány és Csaplár Zoltán, a Megyei Polgárőr Szövetség elnöke értékelte az eddigi évet, majd együttműködési megállapodást írt alá 2016. december 6-án.

A megállapodás fő célja a törvényességen, önállóságon, valamint egymás kölcsönös elismerésén és tiszteletben tartásán alapuló rendészeti célú együttműködés. A határoztak a közrend és a közbiztonság fenntartása, valamint a bűnüldözés és a bűnmegelőzés érdekében folytatott eddig is eredményes közös munka jövőbeni feltételeinek biztosításáról és továbbfolytatásáról.

Megteremtették a lehetőséget a már meglévő közös feladatellátás további erősítésére és új területeinek kialakítására. Az állampolgárok biztonságérzetének javítása mellet, a bűncselekmények és balesetek megelőzése, valamint az ifjúságvédelem is fontos szerepet kapott az együttműködési megállapodás megkötésében.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.