Együttműködés az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesülettel

2016. 03. 17., cs - 12:51
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együttműködési megállapodást írt alá 2016. március 17-én Seidel Levente Márton az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület elnöke, valamint Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Nógrád megyei rendőrfőkapitány.

A főkapitányság épületében megkötött szerződés értelmében az eltűnt személyek felkutatása céljából, a megye területén bekövetkezett veszélyhelyzetek esetén jelentkező speciális mentési feladatokban a mentőcsoport a Rendőrségi törvény előírásainak megfelelően segítséget nyújt. 

A felek vállalták többek között azt is, hogy az eltűnt személyek felkutatásában szolgálatuk tevékenységét összehangolják, elérhetőségieket folyamatosan egyeztetik, a kapcsolattartásra összekötőket jelölnek ki, valamint szakmai tájékoztatót, bemutatókat tartanak. A felek megállapodtak abban is, hogy évente legalább egy alkalommal áttekintik az együttműködési megállapodás megvalósulásának tapasztalatait, melyek alapján megteszik a szükséges intézkedéseket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.