Együttműködés a Megyei Hírlappal

2016. 03. 22., k - 12:43
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A több éve fennálló együttműködés megerősítéséről írt alá megállapodást 2016. március 22-én Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, Nógrád megyei rendőrfőkapitány, valamint Sándorné Csuka Enikő, a Nógrád Hírcentrum Kft. ügyvezetője.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megkötött megállapodás célja a gyors, pontos és hatékony lakosságtájékoztatás, a Nógrád megyei állampolgárok szubjektív biztonságérzetének, a közterületek rendjének javítása, a bűn- és balesetmegelőzési felhívások és programok sajtóban történő hatékonyabb megjelenésével.

A felek a bűnmegelőzéssel, a közbiztonság javításával, a család-, gyermek- és ifjúságvédelemmel, a balesetmegelőzéssel és a vagyonvédelemmel összefüggő közös érdekeiket kifejezve megállapodtak abban, hogy a közbiztonsági, bűn- és balesetmegelőzési, valamint az áldozatvédelmi tevékenységet célzó programok megvalósításában egymásnak kölcsönösen segítséget nyújtanak.

A felek megállapodtak abban is, hogy évente legalább egy alkalommal áttekintik az együttműködési megállapodás megvalósulásának tapasztalatait és a tapasztalatok alapján megteszik a szükséges intézkedéseket.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.