Együttműködés

2015. 03. 25., sze - 08:06
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tolna megyei roma kisebbségi önkormányzati vezetők, valamint a rendőrség munkatársai a megye öt kapitányságán tartott értekezleteken értékelték az együttműködés hatékonyságát.

Tolna megye öt rendőrkapitányságán, Szekszárdon, Bonyhádon, Dombóváron, Tamásiban és Pakson tartottak értekezletet a megye roma vezetői, valamint a rendőri vezetők 2015. februárban, illetve márciusban. Orsós Zoltán rendőr őrnagy – a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság romaügyi területi összekötője – kiválónak értékelte a rendőrség, valamint a Tolna megyei romák kapcsolatát. A roma vezetők az összekötő tiszttel, illetve a kapitányságok vezetőivel is jó kapcsolatot ápolnak, a hétköznapi problémák megoldásában gyakran segítséget nyújtanak egymásnak.

Példátlan siker, hogy a TMRFK, illetve a megyei kormányhivatal által 2012 decemberében indított és 2014 novemberében eredményesen lezárt áldozatvédelmi programban öt roma munkatársat sikerült alkalmazni. A kollégák áldozatsegítő feladatokat láttak el. Szancsik Mária „Ismerj meg!” címmel tartott roma népismereti előadást a bonyhádi rendőrök részére.

Egyedülálló kezdeményezésnek lehettek szem-, és fültanúi a TMRFK által szervezett „Roma fiatalok a rendvédelemben” című konferencia résztvevői 2014. május 29-én Szekszárdon. Sárközi János József, a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetője, Soczó László bv. alezredes, a Tolna Megyei Büntetés- Végrehajtási Intézet parancsnoka, és Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítési és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka ugyanis együttműködési megállapodást írtak alá a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi megállapodásához hasonlóan. A paktum célja az volt, hogy a jövőben minél több roma származású fiatal kerüljön a rendvédelembe.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Keressünk a tolvajt

A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a férfi megtalálása érdekében.

 

Megbukott a drogbiznisz

A Szabolcs vármegyei nyomozók mérlege az ügyben: négy gyanúsított, közülük ketten letartóztatva, cannabis ültetvény felszámolva.

 

Kiszűrve

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.